Rendes díszebéd, vagy vacsora rendes italt kíván. Elsőnek feltétlenül pálinkát.

Máskor alig iszom valamit, ritkán fordul elő. Komoly családi, vagy baráti ebédeken, vacsorákon szoktam inni alkoholt. Akkor is csak mértékkel fogyasztok, szeretem hallgatni a beszélgetést. Ha sokat iszom, elzsibbad az agyam, nem tudok beszélni, csak bőszen mosolyogni, és egyszercsak elalszom.

Nem mennék be olyan utcákba, hogy mennyire magyar, vagy nemmagyar találmány a pálinkafőzés, amit az egész világon ismernek. Azzal sem kívánok törődni, hogy mi különbözteti meg a pálinkát az égetett szesztől, vagy az alkoholos italtól, mint kereskedelmi fogalmaktól.

Reménykedjünk mindannyian, hogy pálinkát csak nálunk főznek, és örüljünk ennek.

Pálinka csak nemes, egészséges gyümölcsből főzhető. Minél tisztább, üdébb a gyümölcs, annál finomabb lesz a pálinka is. A fa alá hullott gyümölcsöt át kell válogatni, a gombás, fertőzött, rohadt gyümölcsöt nem szabad felhasználni. Az igazi pálinka mindig érett gyümölcsből készül. Aki csak úgy összegereblyéz a fa alatt, és mindent cefréshordóba tesz, amit talál, ne számítson minőségi italra.

A pálinkát sok helyen főzik, de lelkiismeretes főzőmester kevés akad. Iparszerű lett a főzés, mint a mosógépszerelés. "Tessék itthagyni, és jövő héten bejönni érte." Hát. Lófaszt. Hogy aztán a válogatott eperből érlelt cefrémet "véletlenül" összeöntsék valaki másnak a cefréjével, amibe belefulladt a szomszéd macskája. Aki ad valamit arra, hogy mit iszik meg, legyen ott a főzetésnél. Nem sok ilyen hely akad az országban. Ahol főzetünk, ott sem rajonganak értünk, de egy évben egyszer elviselnek, szerencsére. Viszont idejekorán kell jelentkezni, és sokszor egyeztetni. Nálunk még a régi, kézműves módszerekkel főzik a pálinkát, betartva a szakma szabályait. Sajnos a jogszabály nem ismer kivételt a minőségben, a magasabb szeszfokú párlatot hígítani kell desztillált vízzel, ami szerintem főbenjáró bűn, de hát a törvény az törvény.

A pálinkák csúcsa az eper. Nem a földi, hanem az eperfán termő, fehér, vörös, vagy sötétkékre érő, lédús, isteni finom eper. Gyerekkoromban a fegyverneki Táncsics út kétoldalában csak eperfák álltak, kétszer két sorban. Egy teljes hónapig ettük róluk az epret, nyáron nem is igen kellett más, zsíroskenyér, eperrel, próbálják ki egyszer. Az eperfa termése kényes főzést kíván, nem is annyira kiadós, mint más gyümölcsök, nem szeretik a pálinkafőzdék vállalni. De az a főzőmester, aki ad magára valamit, lefőzi az epret, áldott legyen a keze. Az eperfa egykor különösen fontos volt, fája olyan kemény, hogy templomokban áthidalónak használták, kádárok hordónak való dongát hasítottak, bognárok tengelyet esztergáltak belőle. Ritka szívós fa volt, de a behurcolt kártevők, gombák, a szövőlepke hernyója igen megkedvelték a fát, sorra vágták ki inkább. Mára alig maradt.

Eper után következik a szilva. A szilvapálinkák java persze Szatmárból való, ahol a szilvafák ártéren, hullámtéren állnak, nem is találni olyan tiszta és nemes szilvát sehol az országban. Abból a gyümölcsből lehet a legfinomabb pálinkát (és lekvárt) főzetni. A szatmári, szabolcsi alma mindjárt a szilva után következik, párlatuk íze lenyomja a karcos calvadost is.

Barack. Nagyon szeretem a barackpálinkát, főleg az eperfa hordóban érett régi barackot. Sárgul ugyan idővel a párlat, de nem árt ez neki, elegánsan lehet himbálni kicsit a pohárban, hadd ragyogjon az az ital, olyan illat-szikrákat dobálva, mint csillagszóró.

A törkölypálinkát valamiért nem szeretik a népek, pedig a jó szőlő sorsa nem lehet más, mint borrá és pálinkává olvadni. A törkölypálinkák királya az aszútörköly, sajnálhatja és szégyellje magát, aki ilyet még nem ivott. Szivarpálinkának keresztelték el, így célozva meg ezzel a szivart élvezők táborát, de nem muszáj mellé füstölögni, magában is korrekt élmény az aszútörköly.

A cseresznyepálinka és a meggypálinka is nagyon kellemes innivaló, bár meggyet igazán csak Erdélyben tudnak főzetni, illetve főzni. Ott még azért akad gyümölcsfás házaknál alkalmas pálinkafőző készülék. Nekem is lesz olyan, előbb-utóbb. Hátha megenyhül a jelenlegi jövedéki szigor, és egyszer tán engedik, vagy eltűrik a saját használatra való, otthoni főzést a hatóságok. Nem bánnám. Ha otthon lehetne főzni, nem kellene a kisebb mennyiségű gyümölcsféléket összekeverni a kiadósabbakkal, főzhetnék akár málna, vagy egrespálinkát is, naspolyát például. Vagy körtét is, mert hát abból sem terem annyi, hogy külön le tudná főzni egy hivatalos mester, így ami nem kerül befőttbe, megy a vegyespálinka cefréjébe. És ez kérem tékozló felületesség. A körtepálinka ugyanis sokkal többet érdemelne.

A pálinka orvosság kérem, ezen nem nyitnék vitát. Egyrészt ilyen depressziós, szürke napok után alig várja az ember a vasárnapot, hogy az aranysárga húsleves előtt koccinthasson a családtagokkal egy cseppnyi óbarackkal a pohárban, másrészt hirtelen fejfájás, kezdődő nátha esetén ér annyit egy pálinkás tea, mint akárhány tévében reklámozott bizbasz. Szomszédom és példaképem azt a mézet is cefrébe teszi, amit nem lehet eladni, ezzel sajnos ordas módon vét a pálinka alapvető szabályai ellen, viszont embertelen jó cefrét, és fejedelmi pálinkát tud főzetni. Nos, az ő pálinkája valóban orvosság, mindenre jó.

Elismerem, hogy az érett, nemes francia konyakok, régi-régi ír, skót viszkik, és talán még az amerikai, kukoricából égetett dolgok is ihatóak, sőt a görög Metaxa, vagy a távolkeleti rizspárlatok sem lehetnek rosszak, de én továbbra is pálinkát iszom. Legleljebb a Dokival, Szatmárcsekén, Jack Daniels-t.

Egészségünkre.

(Legjobb pálinkájuk a pénzügyőröknek van...)