Nem vesszük elég komolyan a lisztet. Sem a búzatermelő gazdák, sem a molnárok nem igazán érdekeltek abban, hogy a mai BL-55 (mindenre jó) lisztünk jobb legyen.

Pedig sok múlik a liszten, szinte minden étkezésnél előfordul, legalábbis az én konyhám környékén. Paraszt (és csóró paraszt) gyerekkoromban állandóan kenyeret ettünk, baracklekvárral vagy szilvalekvárral óvatosan kenve a háromkilós, 10,80 Ft ára buciból szelt karéjokat. Ha elfogyott a lekvár, vagy kellett süteménybe, akkor jó házizsírral kentük, libazsírral, disznóvágások után pecsenyezsírral, vagy a sülthurka-kolbász zsírjával. Ha végképp elfogyott minden jóság, anyám cukorral szórta meg a kenyerem, mikor már cukor sem volt, sós kenyeret ettünk, nem gond. Olyan soha nem fordult elő, hogy kenyér ne került volna az asztalra, főzhetett anyám bármit, kenyér nélkül nem laktam jól.

Nagyon sok lisztet használtunk. Anyám főzött mindenféle tésztákat, mákosat, diósat, lekvárosat. Apám a krumplistésztát szerette, vagy a káposztást, sózta, borsozta. Nem akarom túlragozni, de ha ma is jót akarok enni, mondjuk túróscsuszát halászléhez, inkább gyúrok hozzá magam laskát.

Negyed kiló liszthez két tojás jár, tudják, az a fajta, ami nem fér bele a teszkós tartóba. A lisztezett gyúródeszkán villámgyorsan kell dolgozni, kevés vizet, sót szabad a tésztához tenni. Mikor leválik a kézről, és egyre lágyabb lesz, kicsit pihentessük. Félóra után sodrófával lapítani kell, míg egy-másfél milliméter vastag lesz. Ilyenkor már mindent lehet belőle csinálni, laskát, metéltet, kockát vágjunk. Közben lisztes kézzel át kell forgatni, ne ragadjanak össze. Kis pihentetés után mehet a forró vízbe, jó lesz ám. Bizony.

A liszt-víz-tojás mennyiségével kísérletezzünk, érdemes lebbencset is szárítani, forró napokon kitesszük az asztalt fehér terítővel a napra, kiterítjük a tésztát egyben, estére csontkeményre szárad. Télen, hosszú estéken csigatésztát, tarhonyát kell sodorjunk, nagyon sokáig elállnak ezek a tésztafélék. Ma már kaphatóak tésztanyújtó és formázó kisgépek, érdemes ám próbálgatni a dolgot, a bóti, zacskós, E-jelű izéket vegye meg más.

Minden tészta és sütemény alapja a jó liszt. Egykor a magyar liszt elhozta a londoni világkiállítás aranyérmét, az első magyar gőzmalomban ilyen minőséget tudtak, és persze a búza sem volt rossz.

Ma nem tudunk ilyenekkel dicsekedni. Sajnos a lisztet külföldről is hozzák, valamiért bezártak a patinás nagy malmok. Amelyik még működik, az sem hajt a minőségre, nem éri meg. Viszont van jó hírem is. Szerencsére üzemel pár olyan malom, ahol a régi technológiával őrölnek, egyfajta kőmalmi minőségű lisztet és darát gyártanak. Nehéz elmondani, mi a különbség a teszkós liszt és a kőmalmi, nehézbúzából őrölt liszt között. Sütni, főzni kellene velük, hogy felismerjék a különbséget.

Szerintem próbálják ki.

Ha egyszer végre kész lesz a kemencém, kinn az udvaron sütöm magamnak a kenyeret, egyszerre legalább két veknit, három-négy cipót, ha mind kész, még mindig olyan meleg lesz benn, hogy szép lassan megsülhet egy bodag (pompos, langalló, magyarul kenyértészta lángos).